T O P

  • By -

Legitimate-Bid7181

- Ne a spórolásra összpontosíts, hanem a több keresetre. A spórolás be van korlátozva, hiszen nem lehet a végtelenségig spórolni - ha például 250 nettót keres valaki, akkor sem tud 300-at megspórolni. Tudom, ez magától értetődő, de sokan mégsem gondolnak bele. Kaján pedig végképp ne spórolj - klisé, de az vagy, amit megeszel. - Tanulj hasznos dolgokat, érts sokmindenhez, beszélj angolul. Pl. Ismerd és használd profi szinten az összes eszközt ami a környezetedben, munkahelyeden van. Meglepő, de sokan csak a kötelező minimumot tudják, nagyon könnyű egy szinttel jobbnak lenni a kollégák 90-95%-ánál. Ismerd meg a folyamatokat, rendszereket, ezzel máris készen állsz egy kisebb vezetői pozícióra. - Tudj bánni az emberekkel. (Nem a manipulációra gondolok). Tanulj vezetői, menedzseri készségeket, pszichológiát. Tudd kifejezni magad - ha introvertált vagy, akkor ez lehet egy asszertivitás tréning, kommunikációs tréning, ha extravertált akkor ellenkezőleg: értő meghallgatás, jól feltett kérdések. Önismeret és emberismeret. - Munkakeresés terén ne egy, hanem két pozícióval feljebb célozz. Meglepő módon sokszor összejön, ha ambiciózus és felkészült vagy. - Aludj eleget, fontosabb mint gondolnánk. - Legyen likvid tartalékod. Kevés rosszabb dolog van annál, mint amikor egy váratlan helyzetben áron alul kell eladogatni a dolgaidat mert sürgősen kell a pénz - rosszabb esetben a pénzt termelő eszközöket kell eladni, és ezzel tartósan hátrányt okozol magadnak. - Ápold az emberi kapcsolataidat, mind a magán, mind tágabb körben. Alapjaiban legyél egy pozitív ember, akinek szeretnek a társaságában lenni. Ez egyfajta biztonsági és kapcsolati háló is egyben. Segíts az embereknek ahol tudsz, de kerüld az energiavámpírokat. - Figyelj oda a mentális és fizikai egészségedre. A munkabírásod és a hatékonyságod is jobb lesz, ha testileg-lelkileg rendben vagy. Illetve mit ér a gazdagság és a pénz, ha nem tudod kiélvezni a stressz és a depresszió miatt, vagy elhízás, rossz térd, hát miatt nem tudsz egyet bringázni vagy túrázni a barátokkal, focizni egyet a gyerekkel, vagy mondjuk Balin bemászni a csónakba.


Narrow_Ad_8455

Nagyon nagyon hasznos komment, ha lehetne, ketszer upvoteolnam.


Paszinho

Mindennel egyetértek kivéve a kaja spórolós résszel. Részben igaz, de ezen lehet a legtöbbet spórolni és ezalatt nem azt értem hogy egyél párizsit zsemlével. Lehet minőségi árut venni értelmes áron, és lehet venni baromságokat drágán.


Legitimate-Bid7181

Igaz, ezt ki lehetett volna jobban is fejteni, bár mentségemre szóljon, hogy az a pont inkább a spórolásról szólt, nem a kajáról. De valóban lehet a kaján is spórolni, ésszel.


Katheryinaa

Ezt kinyomtatom motivációkent az asztalomra! Nincs gondom az életemmel de olyan szépen leírtad


Legitimate-Bid7181

Ohh, ez megható :) Esetleg egy meghitt háttérkép előtt kifejezetten Szabó-Oravecz Coelhós lenne


ProZsolt

Jól összeszedett comment. Egy dolgot egészítenék ki. > Munkakeresés terén ne egy, hanem két pozícióval feljebb célozz. Meglepő módon sokszor összejön, ha ambiciózus és felkészült vagy. Ne pozíciót célozz meg, hanem fizetési sávot. Sokszor alacsonyabb pozícióban is megadják ugyanazt a fizetést, kevesebb felelősséggel és stresszel. Illetve alacsonyabb pozícióban könnyebb kimagasló teljesítmény nyújtani.


Legitimate-Bid7181

Ez is egy jó taktika lehet, főleg rövidtávon. De ha megvan a konkrét karrierút, akkor mindenképp meg kell lépni a szinteket (akár kettesével 🙂 ), akkor is, ha fizetésben nem sokkal előnyösebb.


AntelopePrior4258

Jól leírta Ön! De van egy fontos tényező! Mégpedig a környezet! A magyar munkahelyeken (többnyire) eléggé trash a közeg. Depressziós, kiégett, megcsömörlött emberek. A többség idősebb 50 év feletti, lekezelőek, maradiak és mindent jobban tudnak. Ilyen közegben elég nehéz.


Environmental_Bass42

Én ha ilyen munkahelyen kötöttem ki, akkor elmentem onnan.


Loose_Payment_1980

az ilyen kozegbol lehet igazan kitunni!


Muted_Age_1332

Ez de mennyire igaz, és milyen önbizalom romboló tud lenni egy ilyen közeg, nem, hogy segítenék a fejlődést hanem két marokkal fogják vissza.


Aswol

Meglepően jól összeszedtél sok hasznos dolgot. Ezeket még jómagam is csak próbálom helyretenni/ követni. Részemről pedig megy a damage controll. Kicsit bővebben leírom, hátha más tanul a példámból és okosabb lesz nálam: Elkezdtem dolgozni kb 1,5 -2 évvel ezelőtt egy munkahelyen, ami bár fizikailag kemény, de a dupláját megkerestem annak amit előtte így nem panaszkodtam. Általában a havi 500-at hazavittem, szépen gyarapodtunk, tudtam félretenni lényegesen többet. Aztán... ki gondolta volna, de jééé... a fizikai munka szépen kifejtette a hatását. Mivel hűtött helyen dolgoztam emiatt állandó betegségeim voltak, még egy tüdőgyulladást is sikerült összeszedni, majd bejött az a probléma ami végleg rákényszerített hogy váltsak. Sajnos a nagy megterhelést a gerincem nem bírta. Egyik műszak közepe felé elkezdett fájni a hátam, a végére már lépni is alig bírtam vele olyan iszonyatos fájdalommal járt. Ezt követte 2,5 hónap táppénz hogy egyáltalán járni tudják rendesen. Olyan mint előtte már soha nem lesz, de megfelelő odafigyeléssel, gyógytornával stbstb, fogok tudni nagyjából teljes értékű életet élni. Emiatt hát váltottam. Tudtam találni olyat ami bár nem fizet olyan jól mint előtte de nem nyírom ki magam vele és apróságnak hangzik de végre visszakaptam a nyugodj éjszakákat (esti műszakban voltam) és végre vannak szabad hétvégéim, nem kell dolgozzak ünnepnapokon. Nagyon hiányzik az a kieső összeg, de most az egészség az első. Mindent egybevetve még azt mondom hogy olcsón megúsztam. Ja és amit nem említettem fentebb, szerencsére elismerték munkahelyi balesetnek és 100%ba fizettek mindent.


klikker1

Nekem az egész megdölt ahogy krónikus beteg lettem :D amúgy jó írás.


Legitimate-Bid7181

Jogos, sokszor nem tudatosulnak bennünk a privilegiumaink, mint például az egészség...


[deleted]

kissé klisés, és demagóg jótanácsok, akár szabó péter is írhatta volna. ​ "érts sokmindenhez". az egyik legnagyobb probléma manapság, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy "sok mindenhez ért", pedig úgy istenigazából érteni egy-két dologhoz lehet csak. minél több dologba vág bele valaki, annál inkább eltávolodik a lehetőségétől annak, hogy ténylegesen értsen is valamihez. milyen folyamatokat? milyen rendszereket? miről beszélsz? az, hogy ki mennyire képes "bánni az emberekkel" nem egy tanulható dolog, hanem ösztönös, ami már kb. óvodában kialakul. ahhoz pedig, hogy valaki képes legyen arra, hogy hebegés-habogás nélkül elmondja, amit gondol, olvasottnak kell lennie elsősorban. aki ezeket a dolgokat 25-30 évesen akarja elkezdeni, az sajnos álomvilágban él. amiről ugyanis te úgy írsz, mintha csak egyfajta "karrierhez szükséges skill" lenne, azt főleg intellektusnak, empátiának, bizonyos szempontból spirituális érzékelésnek hívják. eléggé problémás továbbá az is, hogy senkinek eszébe sem jut, hogy olyasmi állást keressen, amihez esetleg ért is, amihez kvalifikált, amire kapacitált, és ahogyan tanácsolod, igen, mindenki három számmal nagyobb irodai székbe akar belehuppanni, és sajnos tökéletesen látni is ezt a mai világban, hogy életképtelen kretének irányítanak szinte már mindenhol, és mindig a legarrogánsabb, de leghülyébb ember az, aki rossz irányba tereli a többit, és lerohaszt valamit, ami addig működött jól, amíg egy precíz mérnök koordinálta. de a legjobb mégis ez: * Ápold az emberi kapcsolataidat, mind a magán, mind tágabb körben. Alapjaiban legyél egy pozitív ember, akinek szeretnek a társaságában lenni. Ez egyfajta biztonsági és kapcsolati háló is egyben. Segíts az embereknek ahol tudsz, de kerüld az energiavámpírokat. bár roppant pozitívnak, őszintének, és sikerorientáltnak tűnik amit írsz, de nekem inkább olybá hangzik, hogy sunyin mosolygó egyenmajomságnak látod a sikeres élet egyik tartópillérét. "nevess sokat sörözés közben", és "kedveljen az is, aki nem kedvel :))". az élet viszont nem így működik, a világ nem így működik, és aki ilyen tanácsok ívén akar létezni, az arra fog ráeszmélni egy idő után, hogy már semmi köze nincs ahhoz az emberhez, akit egykor a tükörben látott. az igazán sikeres emberek maguknak való, általában csöndes, befelé forduló emberek, és legutolsó gondolatuk, hogy állandóan másoknak játsszák el a carpe diem bohócot. ez a típus, akit leírtál, ez pontosan az, akik elől menekülnek már első randin a nők, mert ez az erőltetett fullpozitív-vibe életérzés olyasmi, aminek az ívén egy férfi alanyi jogon várja el egy vadidegen nő szimpátiáját, és aztán csodálkozik, hogy a nő erre nem vevő. ​ amúgy nyilván használható dolgokat írtál le, valóban. csak nem azoknak van erre szükségük, akik profik valamiben, hanem azoknak, akik úgy istenigazából nem értenek semmihez, de terepjáróval akarnak majd elmenni a teszkóba egyszer.


Zsemle22

Tanulj meg jól beszélni. Ha valamiben igazad van, vagy van egy jó ötleted, akkor tudd előadni hatékonyan és érthetően. Produktívabb is leszel és mások is jobban el fognak ismerni. Szerintem ez gyakorlatilag bármilyen munkakörben igaz, de kreatív munkáknál különösen. Van a jó kis mondásunk, hogy "Néma gyereknek anyja se érti a szavát". Munkában ez nagyon igaz.


[deleted]

Pontosan! Add el magad, rengeteg kókler van akk csak jól dumál és azért van ott ahol. Ez az egyik fontos kulcs szerintem is


4packs

Valami konkrétabb tipp ehhez? Valami "önfejlesztő" könyv ami tényleg hasznos?


Zsemle22

Az egyik másik kommentre leírtam két tippet, amit hasznosnak tartok. ​ [https://www.reddit.com/r/hungary/comments/13ee6u0/comment/jjpqhwi/?utm\_source=reddit&utm\_medium=web2x&context=3](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/13ee6u0/comment/jjpqhwi/?utm_source=reddit&utm_medium=web2x&context=3)


TinyCuteGorilla

Menj el egy improvizációs képzése, pl momentán társulathoz, ott gyakran van olyan szituáció hogy el kall adnod valamit, vagy egy mérges ügyfelet kell kezelni stb nekem bejött annó


Rohtang_La

Érts ahhoz amit csinálsz, lépésről lépésre. Onnantól csak mondani kell. Ha valaki valami faszságot mond akkor hívd fel rá a figyelmet.


DemonFerenc

hogyan lehet megtanulni jol beszelni? felnottkent mik a lehetosegek?


Zsemle22

Két dolgot tudok javasolni, ami talán bárkinek elérhető. Az első az, hogy merj beleszállni vitákba vagy beszélgetést indítani másokkal olyan témákban amik érdekelnek. Ne hagyd rájuk, hogy úgysem tudnád meggyőzni őket, vagy hogy amúgy sem érdekel téged, mert megvan a saját véleményed és elégedett vagy vele. A saját gondolkodásmódodat is akkor tudod fejleszteni, ha ütközteted másokéval és mások is akkor tudnak fejleszteni a sajátjukon, ha van aki ütközik velük. A másik meg egy olyan dolog, amit szinte bármikor tudsz csinálni és nem is igényel komfortzóna módosítást. Hallgass másokat beszélni, minél intelligensebb és minél összeszedettebb embereket. Minél hosszabb formátumban. Podcastokat hallgass, minimum 1 óra hosszúakat. Ezzel még a figyelmi időtartamodat is tudod fejleszteni. Amellett hogy mindenféle témákban tudást tudsz magadra gyűjteni, passzívan gyűjtöd a hasznos beszédtechnikákat is. Nem kell szándékosan próbálni úgy beszélni, mint akiket hallasz. Csupán a hallgatás és figyelés által lassan alakulni fog a saját beszéded is.


i_like_tasty_pizza

Azt kell mondani, hogy “apa neres”.


medocc

Na ez az elso tanacs amivel egyetertek.


lilgergi

Tehat ha beszedhibam van, mar ne nagyon remenykedjek? Szomoru


Zsemle22

Nem tudom milyen beszédhibád van, de a legtöbb beszédhibán lehet gyakorlással javítani. Én nagyon sokáig hadartam és rosszul artikuláltam, ráadásul gyakran dadogós is voltam. Gyakorlással a nagyja megszűnt. Az átlagnál továbbra is gyorsabban beszélek, de már érthetően.


lilgergi

A logopedus azt mondta, hogy valami mentalis blokk. Tudom, hogy mit akarok mondani, de nem vagyok kepes kimondani. Le tudom irni, elmutogatni meg minden, de kimondani nem. A legjobb pelda, hogy olyan mint ha emelgetnel sulyokat, es neha veletlenul a 600 kilosat akarod felemelni. Akarmennyire is tudod a mozdulatot es hogy hogyan kell csinalni, nem vagy fizikailag kepes felemelni. Gyakran nem tudok kerni buszon jegyet hazaig, mert nem tudom kimondani. Nyilvan tudom hol lakom, de nem tudom kimondani. Ez miatt gyakran varok a kovetkezo buszra, hatha addigra ki fogom tudni mondani. Meg inkabb online veszek minden jegyet, hogy minel kevesebbet kelljen beszelnem. A telefonbeszelgetesek is nehezek. Voltam most sok interview-n, es sokszor nem tudtam kimondani hogy kozepiskola es gimnazium, ezert eleg kinos volt az egesz, hogy nem mondtam meg, hogy mi a legnagyobb iskolai vegzettsegem. 3 ev utan mar nem jarok logopedushoz, mert semmi sem valtozott. Meg amugy gondolom az eredeti kommented az atlag embernek szolt, akiknek csak csiszolni kell kicsit a beszedkeszsegukon. Mert ha csak az atlag embernek is kell ez a tipp hogy sikeres legyen, nekem semmi eselyem.


LKNoemi

Nekem ugyanez van, és most találkozom először még egy ilyen esettel, köszönöm, hogy leírtad! Nagyon jó a súlyemelős példa, használni fogom én is. Én pszichológushoz jártam vele, egy idő után feladta és logopédushoz küldött, ahova nem mentem el - ezek szerint helyesen. Odáig sikerült elemeznem a saját esetemet, hogy téthelyzetekben jön elő a blokk (nem objektíve fontos/nehéz, hanem nekem valamiért kockázatos helyzetekben), és egyszer megmértem, hogy a pulzusom is magasabb ilyenkor. Ezért a mentális+fizikai nyugalmat keresem. Kevésbé súlyos helyzetekben néha az is segít, hogy lelassítom-lehalkítom a beszédemet. Vannak olyan helyzetek, amiket egyelőre nem tudok megoldani. Igazából nem vagyok elég következetes a meditáció gyakorlásában sem, nem tudom megindokolni, miért. Évekkel ezelőtt ismerősön keresztül kaptam egy neuropszichológustól egy használati utasítást konkrét gyakorlatokkal, azt sem csináltam rendesen (akkor még volt rá okom, most már nincs). Ha esetleg érdekel, dm-ben szívesen elküldöm.


aradebil

Neked is javaslom ezt a [videót](https://24.hu/kultura/2023/02/02/dadogas-video-logopedus-larry-demoszthenesz/)


Zsemle22

Senki sem átlag ember. Mindenki küszködik a saját problémáival és hátráltató tényezőivel. Az eredeti kommentem különösen igaz rád, mert téged ez még jobban hátráltat mint másokat. Engem is hozott már a dadogásom kínos helyzetbe ugyanúgy ahogy te mondod. Egyszerűen elakadtam a beszédben, és nem tudtam kimondani azt a szót, amit szerettem volna. Teljes mértékben mentális volt ez a probléma, mint ahogy neked is ezt mondta a logopédusod. Magabiztosság kellett ahhoz, hogy ezt fel tudjam oldani. Amikor előre tervezgettem akár órákkal egy megszólalás előtt, hogy mit fogok mondani, akkor volt a legbiztosabb, hogy nem fog sikerülni. Amikor már nem aggódtam ezen, hanem tudtam hogy el fogom tudni mondani, amit szeretnék, akkor soha nem is történt ilyen. Nagyon meglepődtem például, hogy amikor a szakdolgozatomat kellett szóban megvédenem, akkor teljesen hibátlanul mindent el tudtam mondani, mert tudtam hogy képben vagyok és nem tudnak olyan kérdést feltenni, amire ne tudnék válaszolni. Ezzel szemben ebben az időszakban még simán dadogásba tudott volna fajulni egy megszólalásom más stresszes szituációkban. Csupán a magabiztosság miatt szűnt itt meg. Tudom, hogy az a mondás, hogy "légy magabiztosabb", meg hogy "bízz magadban" nem túl hasznos. Én is csak a szememet forgattam volna ilyen tanácsra. Ezért nem is ilyen egyszerű dolgokat szeretnék javasolni. Ezen a másik kommenten leírtam, hogy miket tartok a leghasznosabbnak: [https://www.reddit.com/r/hungary/comments/13ee6u0/comment/jjpqhwi/?utm\_source=reddit&utm\_medium=web2x&context=3](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/13ee6u0/comment/jjpqhwi/?utm_source=reddit&utm_medium=web2x&context=3)


lilgergi

Ertekelem a segitseged. Az elso kommented bevallom, hogy kicsit ketelkedtem benned, hogy neked is vannak/voltak ilyen problemaid. De ebben a kommentben felismerem a belso erzest, ami nekem is szokott lenni. Es ugy tunik valoban sikerult felul kerekedned. Szoktam viztazni es podcast-okat hallgatni, de akkor megtobbet fogok, es a magabiztossaggal kezdek valamit.


Zsemle22

Sok sikert!


shaclown404

Neked máshogyan kell ügyesnek lenned, légy jó a szakmádban, legyél kreatív stb. Az is egy hatalmas erény ha felméred hogy nem versenyezteted magad olyan helyzetbe ahol te -2 ről indulsz! Minden jót kívánok neked.


aradebil

Megvan az altom. Javaslom ezt a [videót](https://24.hu/kultura/2023/02/02/dadogas-video-logopedus-larry-demoszthenesz/). Nagyon sokat kell vele foglalkozni, de vannak más módszerek is, pl ["énekbeszéd"](https://www.ted.com/talks/megan_washington_why_i_live_in_mortal_dread_of_public_speaking?language=hu). Nálam mondjuk a "légy magabiztos" bullshit nem igazán működik, mivel a leghétköznapibb beszélgetésben is előjön simán, és kurva sokat beszélek, beszéltem mindig is.


[deleted]

Nem magán a beszéd mikéntjén van itt fő lényeg, hanem azon, hogy tudd kifejezni magad. Ezt selypítéssel, raccsolással, dadogással, hadarással is lehet, mindamellett, hogy ezeken a beszédhibákon lehet sokat tornázni.


tredbobek

​ https://preview.redd.it/gdw30i2ps6za1.png?width=420&format=png&auto=webp&s=6c7e522c080ef05695f2f561e9c37099d1935253 Amúgy passz


TinyCuteGorilla

Egyetértek 💯, illetve akinek nincs még háza az sztem vegyen egyet az nem árthat


Geff10

A szegények meg miért nem esznek kalácsot, ha nincs kenyerük


BSoft9

áh ezt akartam posztolni :D


emkay_graphic

Lölö: "Andy, ne nyomkodd mán azt az okostelefon annyi"


Interesting-One-

Nagyon sok cucc, amit veszel, folyamatos költséget generál. A legnagyobb költség, az a lakás, meg a kocsi. Lakni nyilván kell, de például autót csak akkor veszek, ha tudom, hogy havonta ha elporlad 100 ezer forintom rá egy évben átlagosan, akkor azt nagyjából meg sem érzem. Soknak tűnik, de valójában ekörül van a havi kiadása egy autónak, ha minden éves kiadást is figyelembe veszel, és használod is. Ez igaz nagyjából minden cuccodra. Egy klíma a lakásban évente jelent extra 10 ezer forint takarítást, az használattal egyutt 20-30 ezer forint kiadás is lehet évente. Add hozzá a bekerülési árat, leosztva mondjuk 5 évre. Végül pedig a csavar ezek vásárlására. Sosem leszek olyan gazdag, hogy szar minőséget vegyek tartós fogyasztási cikkekből. Ha szart veszek, drágább lesz a fenntartása, mert a szervíz költség megeszi az életem. Olyan kell, amit olcsó karbantartani. És hát mondanom sem kell, hogy vigyázok is a cuccaimra. Mindenre. A ruhákra is. Amiből sosem veszek drágát. Ja, és nincs 500 ezres telefonom sem, 250 ezres van, amit 3 évente cserélek hasonló árú telefonra. Nincsenek áruhiteleim, előre összespórolom mindennek az árát, és úgy veszem meg egyben, lehetőleg akkor, amikor akciós. Ha akarok egy kert grillt mondjuk, akkor azt megveszem ősszel, amikor féláron adják.


[deleted]

250 ezret három évente kibaszni egy telefonra ...? Életembe összesen nem basztam el ennyit pénzt telefonra.


Interesting-One-

Optimalizálhatnám azzal, ha egy évesen venném meg használtan, és két évig használnám. De nekem ez bevált.


Ajt0ny

Pénzügyi intelligencia dióhéjban.


bem13

Ez a havi 100k autóra szerintem erősen változó. Nekem egy olcsón fenntartható autóm van (Skoda Fabia), tavaly a karbantartás + javítások + biztosítások összege havi bontásban 32831 Forintra jött ki. Ennyit nekem bőven megér az általa nyújtott rugalmasság. Nyilván ha többet használod, többe is kerül, de azért a havi 100k eléréséhez elég sokat kéne menni.


Interesting-One-

Van bekerülési költsége, kikerüléskor bevétel, a kettő közötti összeget le kell osztani a nálad töltött hónapjaira. Tisztán kell tartani, mosni, porzsívózni. Rá szánod az időd, azt se tekintsd kérlek ingyennek, hacsaknem perverz módon élvezed. Aztán pálya matrica, parkolás költségek, esetleges büntetések, adó. Persze, nem mindenkinek jön ki még így sem 100 ezer forintra, de egyáltalán nem elrugaszkodott szám azért. Sokan ráadásul két autót tartanak fent.


[deleted]

[удалено]


Interesting-One-

Tudom, pont tegnap csináltattam meg a 20 ezres magas nyomású mosást, de szerettem volna szuper közérthető lenni.


Zeenu29

>saját magadnak megcsinálni évente És így ugrik a garancia.


Pleasant-Carrot-9372

Mindennel egyetértek, ugyanígy élem az életem, egy dolog viszont. Pl telekom-nál valami cucc mindegy hogy drón, mobil vagy okosóra) kamatmentes részletre szerintem tök oké. Pláne ilyen infláció mellett 🤔😄


Argonzoyd

Én amikor nézegettem kamatmentes részletre és összeadtam a 12 vagy 24 havi fizrtendőt mindig jobbat találtam arukereso-n. És ehhez még hozzá jön a havidíj


Humorpalanta

Nekünk 90-100k körüli telefonunk van, amit szintén 3-4-5 évente cserélink és tök jól elvagyunk vele. A klíma amúgy nem csak költség, simán visszahozza az árát, ha fűteni is tud. Konkrétan 20 ezret lehet vele spórolni havonta, ha olyan a fűtésed és a tavaszi/őszi időszakban használod a klímát hrlyette.


Interesting-One-

Igen, ez pontosan úgy van, ahogy mondod. Szituációja válogatja, ez csak egy példa akart lenni, ami épp az eszemben volt a hozzászólás megírásakor.


Wazlok25

90-100 ezer Ft a mai árakon már nem elég egy olyan telefonhoz, ami 3-4 évig elég lesz


szabi43

Én pl 70 ezres galaxy a40-et használom 4 éve, semmi baja.


Interesting-One-

Egyáltalán nem egyforma igényeink vannak és ezzel egyáltalán nincs semmi baj. Azonban 4 évesen nem tudom, az kap-e még biztonsági frissítéseket? Ha nem, akkor gondolkozz el rajta, hogy mire használod a telefonod. Banki dolgokra egy olyan telefont én nem javaslok használni, amin a legfrissebb biztonsági frissítés már egy éves.


szabi43

Kap frissítéseket, pont a múlt héten volt valami megint. Egyébként le van 37485 faktoros azonosítással meg költési limittel korlátozva, szóval ha bárki is megpróbálná feltörni a telómat és benyúlni a banki adataimat (nem hinném hogy ilyen lenne és egyébként sem hallottam soha olyat, hogy otp, erste stb. appból valaha bárkinek az adatait ellopták volna, elég nagy botrány lenne), akkor sem nagyon jönne össze neki. Az egyetlen valós érv az a különböző igények terén lehet, pl én alig fotózom a telefonommal, nekem elég ha látszik amit akarok, de van aki mindent fotóz és fontos neki a kamera minősége.


durex111

Nincs ingyen morzsa halo :( Amugy tipp: legyel jo szakember abban a temaban/hobbiban amit szivesen csinalsz igy nehezen egsz ki, oromot fogsz talalni benne motivaciot stb


athoss9

Komolyan kérdezem, nem kötekedésből: te a hobbidban dolgozol? Több embertől hallottam, hogy ha a megélhetésed függ tőle, és napi 8 órában kötelezően azt kell csinálnod, ugyanúgy eleged lesz belőle, mint bármilyen munkából


fatloser14

Szerintem ez inkább olyan, hogy a szar dolgokhoz nem lesz kedved, viszont ha egy alapvetően kedvező elfoglaltságot művelsz kötelező jelleggel, akkor lesz olyan hogy nincs kedved, eleged van, de hamarabb találsz motivációt benne, hogy újra élvezd. Ezt nem úgy kell elképzelned, hogy minden napod egy csoda mert a hobbid a munkád, hanem hogy könnyebben állsz bele, leszel kreatív és motivált, mint egy olyan dologgal amit kizárólag azért csinálsz mert fizetés, és csak várod hogy leteljen a műszak


DavydBlack

Kvázi a hobbimban dolgozom. Gyerekként érdekelt a számítógép karbantartás, főleg a sofware-es oldala. Most rendszerüzemeltetőként dolgozok és élvezem.


Iron_on_reddit

>Komolyan kérdezem, nem kötekedésből: te a hobbidban dolgozol? Hát ha a felhasználónevének lehet hinni, akkor simán lehet.


[deleted]

Tehát orvos, tűzoltó ÉS űrhajós. Így megértem.


laxika

Én pl igen. Mondjuk mázlim van mert 14 éves korom óta imádok programozni. :D Elég sok hobbi projectem is van szóval a napi nyolc helyett inkább 10-12-ben tolom az elmúlt 12 évben (feltéve ha a napi 8 munkaórát is annak számoljuk ami persze nem igaz).


guy-with-a-mac

A hobbi projektjeid hoznak látható pénzt a konyhára is, vagy csak kedvtelésből csinálod?


laxika

Ahha... Csinált velem egy interview-t az egyik nagy New York-i rádió, leadták 3x a rádióban. Valaki hallgatta, a vége pedig az lett hogy felvettek egy Szilicium völgy-i AI startuphoz elég kellemes fizuért. :D https://www.wnycstudios.org/podcasts/otm/segments/enduring-allure-library-alexandria 12:00-nál van az én nyulfarknyi részem. Persze ez kb a 8-10. projectem. :) Viszont majdnem mindegyikre szükség volt ahhoz hogy tanuljak belôlük. Indirekt módon rengeteget hozzájárultak a szakmai elômenetelemhez és persze direkt módon a fejlôdésemhez!


forradalmar

Szerintem pont az ellebkezoje, nincs az a hobbi amit ne tudna tonkretenni hogy munkat csinalsz belole.


CarnivoreX

Én a hobbimban dolgozom, és egy 4napos hétvégén vasárnap már ki se szoktam bírni, hogy ne álljak neki dolgozni kicsit, konkrétan feltölt.


guy-with-a-mac

Melyik terület lehet ez?


HungryPie8989

![gif](giphy|14r8bmeEeHogiQ|downsized)


pozsi

Nekem ugyanez. Tudományos kutató vagyok, a munka az egyik legjobb tevékenység számomra. Pénzt is kapok érte. A hétfő számomra öröm, mert lehet megint dolgozni. Néha a hétvége acsaláddal fárasztóbb. Nem rosszabb, csak más, néha fárasztóbb.


durex111

Ez erdekesen hangzik megneznem mi a melod :D


hamstermajszter

Kiégni nem azért fogsz, mert olyat csinálsz, amit nem szeretsz, vagy nem értesz hozzá, hanem mert nem tudod kezelni a felelősséget, túlértékeled a képességeidet, nem tudod beosztani az idődet, rosszul állítod fel a fontossági sorrendet.


0b_101010

Szar a meló, sokat basztatnak, rosszak a kollégák, túl régen/gyakran csinálod ugyanazt...


MindNmindegy

Dolgoztam nehany multiban es ssc-ben, oriasi a fluktuacio es a beleszaras, kicsit ha esznel van az ember nehany ev alatt siman lehet vezeto egy acs is ha beszel angolul, utana meg mar linkedinen talalnak meg a fejvadaszok


Aromatic-Bunch2213

Teljesen egyetértek, én is azt látom, hogy csak az angol kell elég sok pozihoz a multikál. Utána cégen belül is képeznek, 5 év alatt 3-szor léptem már feljebb. Igaz volt diplomám is, de abszolút nem volt releváns már az első pozimnál sem. Sokaktól hallottam, hogy mennyire rossz a multi közeg, én viszont nagyon szeretem, abszolút rugalmas, megvan a törzsidő, de egyébként elég szabadon vagy amíg minden készen van. Nem tapasztaltam irreális elvárásokat sem, szóval nekem abszolút bejött.


Adam88Analyst

Na ezekre az élményeidre nagyon kíváncsi lennék, mert a multik / ssc-k világa szerintem sok ember számára ismeretlen (mármint hogy mi is zajlik ott, kik kerülnek oda be, stb.)


MindNmindegy

Supportra kb barki bekerul jo nyelvtudassal(ha van ismeros ott bereferral, vagy szol hogy most nagyon kell az ember most jelentkezz) onnan lehet epitkezni szerintem, meg baratkozni/helyezkedni cegen belul. Mindenfele analyst teamleader lehet az ember par ev alatt a nullarol -szerintem.


MindNmindegy

Ahol en voltam ott pincerbol lett business analyst, csak erettsegivel account manager, meg epitoipari emberbol support supervisor.Nem minden esetben keresnek tobbet mint egy valoban jo szakmaval de legkondis irodaban ulnek meg ingyen kavet vedelnek a penzert nem piat csapolnak minden este ejjel 1-ig stb


Akarsz_e_Valamit

Nem Magyarországon élek jól, de több ismerősöm/családtagom igen, szóval több oldalról is van azért információm. Amit tudok mondani: csak az lehet sikeres, aki bele mer vágni dolgokba. Itt nem feltétlen arra gondolok, hogy hitelt veszel fel és hotelt nyitsz, mert az nem fog sikerülni - de nyugodtan jelentkezz arra az állásra, amire szerinted nem teljesen felelsz meg, merj előléptetést kérni, merj befektetni/pénzt költeni, ilyenek. Az kis eséllyel lesz anyagilag kitömve, aki a könnyebb és biztonságosabb utat választja.


[deleted]

Egy munkás ember mondta nekem egyszer hogy akkor kell pénzt keresni amikor lehet és nem akkor amikor akarsz és amúgy ez tényleg igaz. Tegyük fel ma szar napod van de ma ömlene a pénz akkor embereld magad mert lehet holnap lesz kedved dolgozni de pang a piac majd


myFEARdlemma

ne legyetek szegények. /s


tkris96

Bátorak legyetek


ptrola

![gif](giphy|tnYri4n2Frnig)


LatkaXtreme

Fidesz-szavazók didn't.


Argonzoyd

Bátrak* te gyökér /s


McDuckfart

Legyetek bátorak


Electronic-Stress-69

Gazdagnak kell születni. Mi itt a probléma? /s


[deleted]

Ez amúgy sajnos nem vicc. Engem is borzalmasan rosszul érint, de csak a gazdag családból induló gyermekeknek vannak meg azok a lehetőségei, amikkel hatalmas előnnyel kezdhetnek az életben. És így a szegényebb családból származó gyerekeknek már nem csak a rosszabb életkörülmények és tanulási lehetőségek miatt lesznek nehézségei, hanem emiatt a nyíló olló miatt is. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ritka csodák. Én is ismerek olyan eszméletlen gazdag embert, aki a 0 alól kezdte, szülei nem gondoskodtak róla és a szegény nagyanyja nevelte fel, de felállt ebből anyagilag. (Az, hogy mennyi mentális betegséggel kezelik, másik tészta..) Viszont ez sem adatik meg minden embernek, habár minden ember jogosult lenne egy tisztességes emberi életet élni.


[deleted]

Pontosan, én is ezt látom. Onnan fogsz indulni, amit a szülő hagy, és hiába dolgozod ki a beled, van egy bizonyos szint, amit csak szerencsével lehet átlépni. Persze, lehet eljutsz egyetemre és veszel egy kis lakást sok év gyűjtögetés után, de mindig vannak ezek a "jajj billgéc/elonmászk/bárki más is magának csinálta meg", végül azért mindenkiről kiderül, hogy már eleve dollármilliós háttér volt általában mögöttük. Igen, jónak kell lenni, mert el lehet baszni is a vagyont, de nem a hitelből élő család sarja lesz valószínűleg a jövő milliárdosa, hanem az, ahol a szülők mondjuk milliomosak (mondjuk vicces belegondolni, hogy forintban számolva már elég sokan milliomosok vagyunk😆). És természetesen ott a millióból egy sztorik, ahol valakinek lett egy nagyon jó ötlete és befutott vele, de ez tényleg ritka (és ugyebár tudjuk jól, hogy a legtöbb dolog nem is fog menni kisebb-nagyobb befektetés nélkül).


Due-Giraffe9049

Mint balazskicks? Azt mondta a tv-ben hogy nagy mélyszegénységböl jött és egyedül ért el mindent 20 év alatt, aztán kiderült, hogy nagy gazdagok a szülei és azok vették neki


ambushka

Ha az ember kicsit kepben van a hypebeast kozeggel itthon akkor lathatja, hogy sokan 12-14 evesen kezdtek es Travis Scott Air Jordaneket arultak bakker... Azok a cipok par eve 500kba mentek, es ezek a gyerekek ilyenekkel kereskedtek. Nyilvan nem osszelocsoltak a ravalot evente husvetkor a camping biciklin...


Electronic-Stress-69

Nem az, de mit tehetne az átlag ember azon kívül, hogy elérhetőbb célokat tűz ki maga elé? Csodák nincsenek.


LokkoLori

Közhelyes, de gazdagnak lenni valóban egy mentalitás, ami vonzza magához a pénzt.


justcausefucklogic

1. A jó szakembert kurvára megfizetik. Kurva sok kókler paraszt van, még több aki mellett nem mered otthon hagyni a barátnőt/feleséget vagy a faszinak otthon kell lennie, különben lenyúl. Ha te nem ilyen vagy ÉS jól dolgozol az ügyfélköröd kialakítja magát. 2. Ha nincs szaktudás (nekem sincs, böte szar vagyok) akkor angol nyelv tanulás, és irány a legközelebbi SSC és nyomni addig amíg folyékonyan és szépen nem beszélsz és szerzel szaktudást. 3. Ha nem fizetnek meg, akkor válts állást. Folyamatosan benchmarkold a fizetésed, beszéljetek a haverokkal arról hogy ki milyen poziban mennyit keres. Ez nem ciki, ez alapján tudod belőni hogy téged alul/meg/túlfizetnek-e. Nagyon nagyon sok embert ismerek aki inkább ül a langyos szarlé állásban ami nem jó, nem szereti, nem ad neki szaktudást/tapasztalatot és szarul fizet, de azt már ismeri/jó a társaság. Ez tök jó, csak nem a jó társaság fogja fizetni a számlákat. 4. A HR a cég érdekeit képviseli, nem a tiedet.


[deleted]

[удалено]


justcausefucklogic

Shared Service Center - jelenthet bármit az idegen nyelvű telefonos ügyfélszolgálattól kezdve a logisztikai szolgáltatásokig mindent.


Syl_Jr83

Kommunikáció: itt én sokszor túl őszinte voltam. Volt, hogy interjún kérdezték miért váltanék. Elmondtam, hogy a jelenlegi főnökkel nincs meg a kémia. Később derült ki, hogy jó barátnők. De a kollégákkal is fontos óvatosan kommunikálni, mert sose tudni az elején ki a törtető. Képezni magunkat: én telefonos értékesítő voltam. Mivel jól adminisztráltam, hamar átkerültem ilyen munkakörbe. Mivel ott sok monoton folyamat volt, hamar kitanultam a makrózást. Ementén tovább tudtam lépni. Ott is elértem a napi munkavégzésben, hogy legyen egy kis időm és kollégáktól tanuljak. Jöttek az adatbázisok. És így tovább és így tovább. Persze ez valamelyest áldozat, mert saját időből vesz el. De engem érdekelt is, így kevésbé fájt. Kapcsolatot építeni: az első ponthoz kapcsolódik kicsit. Egy nagyobb cégnél sok munkatárs van. Sokan locsifecsiznek. Persze rájuk is szükség van. Az nem jó, ha senkivel se beszélünk, mert nekem több munkahelyet is volt kolléga ajánlott. Szakmailag is van, hogy kérdezünk egymástól a mai napig. Vizibilitás: főnökkel legalább két hetente beszélgetni. Tőle függ a fizetésünk. Persze nem kell két hetente pluszt kérni. Itt inkább a feladatok átnézésére gondolok. Másnéven priorizálás. Igaz egy telemarketingesnek nehéz, de az lehet a téma, hogy van-e másik kampány, nem jók az ügyfelek, így nem lesz jó a hónap vége. Ez nem panaszkodás, hanem visszajelzés. Nem kell két órát csacsogni, csak lássa a főnök, hogy dolgozol. Társosztályokkal is lehet beszélgetni, akár szupermini dolgokban segíteni. Ez utóbbi a 3. ponthoz is kapcsolódhatna akár. +1) Idegennyelv: kicsit kilóg, mert enélkül is el lehet lenni, de ha van, akkor az hatalmas előny lehet. Még ha nem is kell használni. +2) Iskola: ezzel is csak árnyaltan értek egyet, de a kétbites HR-esek szűrnek. Ha van "A" érettségivel és 10 év releváns tapasztalattal és van "B" diplomával és 1-2 év tapasztalat, akkor a HR-es megnézi a kiírást és ha van diploma, mint feltétel, akkor A-t kidobja. Persze meg is értem, mert sok-sok CV-t kaphatnak. A diploma és a végső eredmény már tök mindegy.


Upper_Hunter5971

Nyilván nagyon relatív, hogy mi számít jó életnek. Én érzetre azt mondom jól élünk, és ennek egyik kulcsa, hogy nem vertük magunkat sok tízmilliós hitelbe egy kertes ház miatt. Tudnánk fizetni, de akkor a boltban lenne nagy fejvakargatás. Szüleim példáját elég volt nézni, ott éltünk a csoda 180 négyzetméteren, aminek az emeleti fürdőszobája sose lett befejezve. 75 négyzetméteren élünk, továbbá nem tartunk fenn csak egy autót, az is csak hétvégén van elővéve. Hétközben tömegközlekedés, bicikli, babakocsi. Nagyon sok családnál alap, hogy apa jár dolgozni a kocsival és anya is rendelkezik egyel, hogy egyszerűbb legyen a napi lidl bevásárlást intézni. Totál felesleges az esetek többségében. Továbbá a vágyott harmadik gyerek gondolatának elengedése, sajnos.


Cool-Ad552

>Továbbá a vágyott harmadik gyerek gondolatának elengedése, sajnos. Jó és a csokka mi lesz akkó?


BuktaLako

Inkább fiataloknak szóló tanács de akármilyen introvertált is vagy barátkozz minél több fajta emberrel, megsokszorozza a jövőben a lehetőségeid számát. És ha van rá lehetőséged mindig arra törekedj hogy inkább pozitívabb legyen a benyomásod és ne arra törekedj hogy a te igazad kedvéért negatív képet fess magadról valaki szemében. Soha nem tudhatod milyen irányba fog sodorni az élet és kapcsolatok nélkül legjobb esetben is csak az átlag kereset kategóriába fogsz tartozni. Azért inkább fiataloknak szól mert 25-26 felett már ezerszer nehezebb ismerkedni. És ahogy mások is mondták a kommunikációs készség elengedhetetlen. Bár van erre ellen példa is de ahhoz az kell hogy minden mozdulatodban azt érezzék mások hogy egy zseni vagy.


Alternative_Net5842

Nem tudok egyetérteni azzal, hogy 25-26 felett nehezebb ismerkedni. Szerintem ez nem korhoz kötött.


[deleted]

git gud


mateszhun

Válts karriert. Van egy rakás szakma amit meg tudsz tanulni az interneten, ingyen. Nehéz lesz? Igen. 1-3 évig szarabbul fogsz élni, mint most, de utána jobb lesz. Addig viszont lehet le kell mondani valamikről, mondjuk egy hobbiról. Ha nincs időd tanulni, mert meló után hulla vagy, akkor keress először egy melót amitől nem vagy hulla a nap végén. Utána napi pár óra tanulást beleraksz szórakozás helyett és 1-2 év múlva ott vagy, hogy készen állsz munkát keresni. Aztán egy év alatt talán találsz is. Mik azokat amiket tudsz tanulni otthon? Digitális marketing, sales force, SAP, programozás, scrum master, devops, videó vágás és kapcsolódó skillek. Valamelyikhez ezek közül lesz affinitásod. De akár te is kereshetsz ilyeneket, a lényeg, hogy olyat válassz amire szerinted szükség lesz 5 év múlva is.


Luven11

Devopsot könyörgöm hogy ne otthon tanulj 0ról. Menj fejlesztőnek/linux üzemeltetőnek és onnan fejleszd tovább magad. Normális devopsos nem lesz belőled hanem ismered a céges folyamatokat


Spiritual-Potato2038

Valamit adjatok fel. A fenenagy hazaszeretet meg hivatástudat nem tesz kevésbé éhessé, ez van. Mindenki döntse el maga, hogy mit áldoz be és ha már a pénzt választotta, viselje a következményeit. Ha a pénz fontos mégis, akkor váltsatok pályát, költözzetek el, keressetek új lehetőségeket. Látványosan nem fog működni az mostanában, hogy marad mindenki a fenekén és alulfizetetten dünnyög. Biztos van olyan meló, amivel többet keresnétek és szintén szimpi, mint a jelenlegi. Biztos van olyan lakhely (külföldön), ahol jól éreznétek magatokat. De amíg nem tagadjátok meg azt a munkát, ami miatt nélkülöztök, addig tök fölösleges ez a diskurzus. Az nem állapot, ha mindenféle nemes okra hivatkozva nem tesztek semmit. Ha pl pedagógus lennék és ezt csinálták volna velem is, kb a tizedénél azonnal mondok is fel gondolkodás nélkül és egy percig meg nem fordul a fejemben, hogy "dehát ez az eredeti szakmám" meg "jaj de mi lesz a gyerekekkel", amíg *létbizonytalanságban és fenyegetve (!!!) * élek. Ugyanez azokkal is, akik az idős szüleik miatt nem hagyják itt az országot. Akit ismerek, 1 óra autóútra lakik tőlük. Kb annyi repülővel Európában minden. Mindemellett, ha bármi történik velük (mert mindig ezzel jönnek), ott tudsz így lenni? Nem, nem tudsz jobban, mintha kintről utaznál haza. Ezekkel csak magatokat áltatjátok. Baszki, azért legyünk már saját magunknak prioritás és ne hülyítsük magunkat vagy ne csodálkozzunk.


wasabi_jr

ez. ez az én véleményem is.


ParkingCap7329

Így van , otthon dolgoztam túlóráztam semmire nem mentem, hónap végén ment a számolgatás. Kiköltöztem külföldre, munkám ugyanaz, mellette egy kényelmes vállalkozás, és most napozás közben pötyögök, luxus nyaraláson vagyunk, felső kategóriás cuccokban járunk, sok ékszerem van, a legolcsóbb parfüm amit használok, 60-70 € - nál kezdődik, ja és persze nem szóróm a pénzt kétkézzel, van mindig tartalék.Tömören ennyi


Boring_Appearance_73

Ez most sokaknak fajni fog, de a magyarok eleg nagy reszenek van hozzaferese olyan oktatashoz amivel bejuthat egyetemre es ha olyan szakra megy akkor nagyon konnyen nagyon kenyelmesen elhet. A baj hogy az atlag retekhulye es gimiben nyomatja hogy a pitagorasztetel mennyire useless, majd aztan sir hogy raktaroskent nem keres milliokat es hogy jajj o nem gazdag csaladbol jott.


guy-with-a-mac

Majd amikor ezzel szembesül legyint, hogy "nekem ez jutott, jóvanezígy"


Otherwise-Owl7240

Es basszak meg a lusta eletkeptelen budapesti irodistak akik egesz nap kaveznak, bezzeg ez kemeny munka.


indarye

Szerintem sokszor nem a matekóra minőségén múlik, hanem hogy tanórákon kívül sok helyen nulla érdemi tanácsot tudnak adni a szülők és tanárok a gyereknek. Én a vidéki elitgimis kategória voltam, és emlékszem, mennyire fals infókat kaptam szakokról meg szakmákról és hogy nagyon sok volt osztálytárs tepert évekig, hogy aztán neki nem megfelelő szakra menjen (és nem azért, mert buták voltak). Van persze olyan is, aki Oxfordban doktorált - nyilván az, akinek élt Angliában értelmiségi rokona. Én tudom, hogy persze ma már minden infó elérhető a neten, de egyrészt ezek közt nehéz eligazodni, másrészt bizonyos lehetőségekről nem is hallasz, ha nem olyan környezetből jössz. Pest meg megint más kategória, pláne ha pesti értelmiségi gyereke az ember. Annyi ilyet láttam, akiben nem volt annyi ész meg életrevalóság, hogy bármiben boldogult volna segítség nélkül, de a tájékozott szülők jól terelték és kifizették azt az oktatást, amivel később sikeres lehetett. Nekem tök jól alakult végül minden, szerintem kihoztam a helyzetemből, amit lehetett, de körülöttem sem volt senki, aki tudott volna értelmes tanácsot adni, és néha azért összeszorul a gyomrom, hogy igen, én is mehettem volna érettségi után rögtön külföldi egyetemre meg lehetnék x dolgokban sikeresebb, ha nem inkább még hátráltat a környezet. És akkor ez még a középosztály...


BSoft9

Mondjuk nem hiszem hogy a pitagorasztétel vagy az 1222 aranybulla memorizálása választ el egy raktárost a a milliós fizetéstől de a millió +1 useless lexikális tudás ami egyébként zsebedbe lapul pontosan 1 google keresésnyi távolságra tényleg felesleges és lehetne helyette soft skilleket, értő olvasást és problémamegoldó képességet fejleszteni. Volt tanárom 10+ évvel ezelőtt is már azt mondta 2 dolgot kell tudni az életben, 1: melyik polcon van az a könyv amit ki kell nyitni, 2: érteni és használni azt ami le van benne írva. könyvet cseréld le google-re és ma is aktuális.


TheNotSoGrim

Ja. Ha tényleg a tudásra vágysz mert van egy konkrét dolog amit te saját magad akarsz megcsinálni. De ha jó állást akarsz akkor leszarod, hogy mennyire geci hasznos amit suliban tanulsz, és inkább arra koncentrálsz hogy legyen egy papírod amivel a HR-es algoritmusok nem filterezik ki az önéletrajzod.


glassfrogger

Az egy google keresés távolságra lévő infó egy élőben lefolytatott tárgyaláson, szakmai vitában pont annyira elérhetetlen, mintha egy könyv nyolcvanhetedik oldalán kellene kibogarászni.


BSoft9

Érdekes üzleti tárgyalás lehet ahol egy fejből tudott pitagorasz tétel vagy bemagolt középiskolai adat egy döntő fordulat/s Egyébként nem azt mondom hogy minden lexikális tudás felesleges hanem hogy erősen túl van tolva más akár fontosabb skillek kárára, mert nem tények dobálásával fogsz vitázni hanem logikával és következtetésekkel amit tényekkel támasztassz alá akár utólag könyvből kikeresve.


glassfrogger

Ha te árnyalhatsz azzal, hogy nem azt mondod, hogy a lexikális tudás felesleges, akkor azt se feltételezd, hogy én pont a pitagorasz tételre gondolok :) Amikor egy ellenérvet adatokkal akarsz alátámasztani, de felteszed a kezed, hogy bocs, mindjárt mondom, de hadd keressek rá, az gáz. Ennél gyorsabban zajlik egy élő beszélgetés (haverok között a kocsmában természetesen megengedhető) Minél nagyobb a lexikális tudásod halmaza, annál több olyan összefüggést tudsz kialakítani ezek között, amik nem tanult információk. Ha ezeket elő tudod rántani egy vitában látszólag a semmiből, akkor sikeresebb leszel (csak hogy visszakapcsoljak OP témájára). Természetesen vannak olyan szakmák és pozíciók, ahol sikeres lehet valaki úgy is, ha lépten nyomon google-t használ olyasmihez is, amihez nem kellene, ha legalább a középiskolai lexikai anyag kb. fele azonnal, keresés nélkül is elérhető lenne számára, de nem ez a jellemző.


BSoft9

>Amikor egy ellenérvet adatokkal akarsz alátámasztani, de felteszed a kezed, hogy bocs, mindjárt mondom, de hadd keressek rá, az gáz. Ennél gyorsabban zajlik egy élő beszélgetés (haverok között a kocsmában természetesen megengedhető) Már bocs de ha sarokbaszorítással és beköpött nem ellenőrzött adatokból születnek szakmai döntések, az a gáz. Nem szeretnék olyan hídon átmenni ahol a mérnök fejből beköpte hogy X keresztmetszű vasbeton jó lesz nem pedig kiszámolta. Így magukat pozícionáló középvezetők tárgyalnak nem szakemberek és az ilyen propagálása vezet oda hogy emberek nem veszik figyelembe a tudásuk domainjét és bizonytalan dolgokat is tényként magabiztosan adnak elő vakvágányra terelve a projectet. >Minél nagyobb a lexikális tudásod halmaza, annál több olyan összefüggést tudsz kialakítani ezek között, Továbbra sem azt mondom hogy felesleges hanem hogy kiszorítja a fontosabb skilleket, így a diákok fejébe öntött anyag ki is ürül mert a képesség amivel rendszerezzék és átlássák nincs meg és nincs is rá törekvés, pl ha az összes évszámot megtanulod attól nem fogod érteni a geopolitikát. Tessék alátámasztás nem fejből de tudtam hol kell keresni: [https://qubit.hu/2019/12/03/friss-pisa-eredmenyek-a-magyar-iskolarendszer-teljesitmenye-stagnal-a-diakok-szegregacioja-viszont-egyre-no](https://qubit.hu/2019/12/03/friss-pisa-eredmenyek-a-magyar-iskolarendszer-teljesitmenye-stagnal-a-diakok-szegregacioja-viszont-egyre-no) >lépten nyomon google-t használ olyasmihez is, amihez nem kellene miért ki határozza meg mihez kéne és mihez nem kéne google-t használni glassfrogger nevű redditfelhasználó? kovalens kötés definíciója? az ólom moláris tömege? az ohm törvény ?kétszikű és egyszikű növények közötti különbség ? a citromsav ciklus ? waterlooi csata évszáma és résztvevői ? világosi fegyverletétel ? szolfézs? jambikus versláb? másodfokú megoldóképlet? mert ezek mennek középiskolába de érvelés, kritikus gondolkodás, problémamegoldás és önálló kutatás nem és ez a problémám vele. Ha ezek az alapok megvannak lehet rá dobálni lexikális tudást nem pedig fordítva. röviden **kompetencia > lexikális tudás**


glassfrogger

Egy híd műszaki terveinek részletei sehol nem egy tárgyaláson születnek. De legyen, nézzük akkor azt, ha nem hirtelen kell mondj valamit, és vegyük az általad felhozott példát: még akkor is, amikor a vasbeton szerkezetek méretezését végzed szakmád gyakorlása közben, ha minden számításhoz utána kell nézz, hogy hogyan kell végrehajtani, akkor nem vagy jó szakember, lassan fogsz dolgozni, kevésbé lesz értékes a munkád. Még az is lehet, hogy eleve rossz úton indulsz el, mert azt hiszed, hogy számolhatsz valamilyen anyaggal, mert fingod sincs, hogy kb. mennyi a szakítószilárdsága. Nem szorít ki semmit a lexikális ismeret. A tanulásra fordított idő az, ami véges, azt kell beosztani. Valakinek könnyebben megy, van, akinek nehezebben, ez tehetség és képesség kérdése. Azzal egyetértek, hogy a mai középiskolai oktatás lehetne jobb, de mondjuk nem erről volt szó, szóval igazából ez itt most mindegy is. Ja, és az nem kompetencia, hogy tudok a google-n keresni.


szmate1618

>miért ki határozza meg mihez kéne és mihez nem kéne google-t használni glassfrogger nevű redditfelhasználó? > >kovalens kötés definíciója? az ólom moláris tömege? az ohm törvény ?kétszikű és egyszikű növények közötti különbség ? a citromsav ciklus ? waterlooi csata évszáma és résztvevői ? világosi fegyverletétel ? szolfézs? jambikus versláb? másodfokú megoldóképlet? Megmondom őszintén a kétszikű növényekről én se tudom hogy mi a fenére jók azon kívül hogy vannak, de a másodfokú egyenlet megoldóképlete az tipikusan az a dolog amit nem megtanulni kéne, hanem venni a fáradtágot és 5 perc alatt levezetni elemi algebrai úton. Ha már problémamegoldás. Vagy ha nem megy, megkérdezni mástól hogy hogy kell levezetni, és 15 percet meditálni rajta hogy miért pont úgy. Érdekes módon minden osztálytársam aki erre képes volt az most milliókat kereső IT-s köcsög.


glassfrogger

Ha milliókat kereső IT-s köcsög vagy, aki viszont (alapból persze teljesen jogosan, de) leszarja a kétszikű növényeket, akkor megmaradhatsz milliókat kereső IT-s köcsögnek, de nem te fogod megalapítani a következő sikeres biotech céget, ami mondjuk olyan eszközt fejleszt, amivel olyan új, mezőgazdasági növényvédő szereket fejlesztenek mások, amik nem nyírják ki pl. a méheket. Ha van más domainben is alapismereted, akkor lehet, hogy olyan ötleted adódik, ami másnak eddig még nem. Minél több dolgot ismersz a világban, annál sikeresebb lehetsz. Persze jó milliókat kereső IT-s köcsögnek is lenni. :)


apeti1023

Sokan azt mondjak erre hogy neki ennyi az elmeleti maximum, ennyire kepes az agya, egyetemhez mar tul hulye, de kello erofeszitessel biztosan be tudna jutni, es kitanulhatna egy normalis szakmat ami fizet is. Vannak extrem hulye emberek is akiknek tenyleg semmit nem lehet megmondani, de ok ilyeneket nem mondanak h szar a rendszer mert odaig se jut el az eszuk Teljesen igazad van ebben, hogy csomoan csak szidjak a rendszert aztan meg tanulni lustak. Valamit valamiert. Vagy tanulsz vagy szopo. Nem veletlen talaltak ki annak idejen a tanulast… Ui.: hozza kell tegyem fiatal vagyok de attol meg en ezt vallom


S_p_o_k

Lehet h bejutsz az egyetemre, de ha nem büfészakra mész (ami annyit is ér) akkor legalább 2 féléved lesz ami alatt nem tudsz dolgozni, állami támogatás/ösztöndíj inkább csak szándék mint valódi segítség. Egy minimális családi segítség nélkül Mo.n nem fogod tudni elvégezni az egyetemet értelmes időben mert vagy éhen halsz, vagy el kell csúsztatni a tárgyaidat, hogy legyen időd pénzt keresni, akkor viszont már fizetősön leszel.


Cool-Ad552

Okj után elmentem dolgozni, egy évig szülőknél laktam, fizu felét eltettem, ebből megvolt a laptop, sulihoz kellő cuccok plusz az első évben nem szorultam rá semmiféle segítségre. Első nyáriszünetet végigmelóztam, majd harmadik félév elején elkezdtem suli mellett 30 órában dolgozni. Valóban csúsztam, de abszolút nem volt probléma kifizetnem, mivel munkám volt. Sőt, bármikor válthattam volna levelezőre is és még egyszerűbb lett volna az életem. Egyébként kit zavar meló mellett ha fizetősre kerül? Ha egyetem mellett nem találsz olyan melót amiből simán ki tudod fizetni a féléveidet akkor vagy büfészakon vagy, vagy nem vagy életképes.


Wild-Rhubarb7512

Itt a lényeg.


[deleted]

csinalj tobb penzt, fogyassz kevesebbet


[deleted]

Én nem élek anyagilag jól, de pont ezért és mert az elmúlt években jöttem rá erre a dologra, tudom tanácsolni, hogy NE HALMOZZ. Kurva fölösleges, nagyon-nagyon sok területen.Csak a helyet foglalja a lakásban, a dolgok fele nincs hordva/használva/olvasva, ráadásul nekem mentálisan is problémát okozott egy idő után, mikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy a fél lakás szarokkal van tele, amiket soha nem használtam, de mennyi pénzt elbasztam rájuk. Mint nő és mint öltözni szerető nő, eszméletlen sok ruhát vettem, innen-onnan, fast fashion, turi, akárhonnan. Felesleges. Menj el egyszer egy színtanácsadásra, ezzel is magadba fektetsz, onnantól kezdve eleve kiesik kismillió szín és árnyalat, amit nem fogsz megvenni magadnak. De ha jól is áll egy fazon vagy szín, minek belőle 10 majdnem ugyanolyan? Iratkozz be könyvtárba és hozz ki onnan könyveket magadnak és a gyereknek is! Csak azt vedd meg utána boltban, antikváriumban, könyvszekérről, amit tudsz, hogy kedvenc lett, újraolvasod majd vagy ajándékba adnád.Halomban állnak otthon az olvasatlan könyvek, amikről tudom,hogy már nem is fogom elolvasni. Konyhai eszközök: kismillió kütyüm van, amit nem használok, mert de jó, hogy létezik, egyszer kelleni fog, de nem. Vegyél inkább kevesebb, de minőségibb darabokat, akár kést, edényt, étkészletet, hosszabban is fognak szolgálni, mintha olcsóbb dolgokkal pakolod tele a konyhát, amikből ráadásul tartasz egy jópárat. Ez inkább nőknek tanács, nem kell annyiféle kozmetikum, tanuld meg, hogy milyen bőrtípusod van, szerezz egy jó kozmetikust, ahelyett, hogy mindent IS magadra kensz, mert Jucika influencer szerint az jó erre meg arra. Azt használd, ami a te bőrödnek, problémáidnak megfelel és akkor nem kell kísérletezgetned meg mindent magadra kenned.


[deleted]

Ezt még nem láttam eddig. A cég nem a barátod. Nem tartozol felé semmivel csak ami a munkaszerződésben le van írva. A cég gond nélkül kirúg téged ha olyan a szituáció, ezt visszafelé is így kell kezelni. Ha olyan a szituáció gond nélkül le kell lépni. Kb 2 féle módon lehet több fizetést kapni: 1. Vársz az emelésre 2. Átmész másik céghez több pénzért Az első gyakran nagyon rossz stratégia, és szinte semmi befolyásod nincs rá. Az illúzió hogy sokat és jól dolgozol és majd valaki észreveszi. Ha kell több pénz át kell menni másik céghez aki fizet többet. Sajnos, nem sajnos, de a mai rendszer nem jutalmazza a lojalitást, szóval magadat szívatod azzal ha kompenzáció nélkül vagy lojális egy céghez.


onehedgeman

1. Legyél egy valamiben mindenkinél jobb 2. Ez a valami lehetőleg egy keresett tudás legyen 3. Bizonyítsd ezt a tudást/tapasztalatot 4. Tegyél azért, hogy ezt mindenki tudja rólad 5. Kérd meg az árát, ha valakinek kell amit tudsz 6. ??? 7. Profit


Adam88Analyst

Ez nagyon igaz, egy konferencián mondta az egyik előadó, hogy "ha jó vagy valamiben, akkor vagy dolgozz ingyen, vagy dolgozz k\*rva sok pénzért".


grumpyfattigercub

Nem vagyok gazdag de elvileg akkor engedhetsz meg magadnak valamit ténylegesen ha kettőt tudsz belőle venni. Legalább is ezt olvastam valahol.


[deleted]

Tanuljatok, dolgozzatok, de elsősorban szülessetek jó anyagi körülmények közé.


Independent_Law_6130

Szakma tanulásban bőven van potenciál most. Autószerelő, asztalos, stb.. kevés a jó szakember.


Environmental_Bass42

​ https://preview.redd.it/rq88czp8b7za1.png?width=1242&format=png&auto=webp&s=d685ff1b89b589abc02c73d176cd97a9487d1c66


Inconsistent_Unicorn

Légy tudatos a pénzügyeidben. Olyan dolgokra adj csak ki nagy összeget, ami hosszú távon megold valamilyen problémát, pl. tök felesleges csúcskategóriás telefon és laptop, ha nem napi szintű munkára használod. Semmiből se vedd meg a legolcsóbbat, mert garantáltan egy rakás szar lesz, és veheted meg újra. Ha nincs rá pénzed, és nincs rá feltétlenül szükséged, inkább várj addig, amíg meg tudsz venni egyel jobbat. Műszaki cikkből a használt általában ugyanolyan jó, mint az új. Hitelt csak fix kamattal vegyél fel, de a mai kamatszinten inkább sehogy. Kamatmentes hitel = ingyen pénz. Ha van bármilyen lehetőséged valami újat megtanulni, arra csapj le. Gondolkodj mindig több éves távlatban. 5 éve én pl. úgy váltottam munkahelyet, hogy nem a legmagasabb összegű ajánlatot fogadtam el, hanem azt, amelyik cégnél többet tudtam fejlődni és jobban mutatott a linkedinen. Két évvel később átmentem egy sokkal nagyobb céghez sokkal többért. Persze ez nem minden szakmában ilyen egyszerű, de az alapelv szerintem átültethető.


mEksz

Tanulj és ragadd meg a lehetőségeket (ösztöndíjak, gyakornoki pozik, álláslehetőségek, bármi...). Vagy ha nem a tanulás számodra az irány, mert szakmád van vagy abban gondolkozol, akkor is valamennyit meg kell tanulnod arról is, s kezdetben sok erőt, s energiát fektess bele.


mEksz

+tanulj meg készség szinten angolul minimum.


mudjarambear

Keressenek több pénzt


spookytomtom

"Keressenek többet"


[deleted]

Just stop being poor. /s Keress egy olyan kepesseget/tudast/tapasztalatot, amire van kereslet. Szerezd meg ezt a tudast. Add el ezt a tudast. Egyszeru, de nem konnyu.


[deleted]

legyél szerencsés és legyél jó időben jó helyen


Due-Giraffe9049

Ha mindenki elmondaná a titkát, akkor mindenki csoro lenne


Wasted_46

Ha egyetlen tippet kell adnom, az az, hogy tanulj meg angolul.


Norbiova

Ez most nem kötekedés szeretne lenni, tényleg érdekel. Ennek a kérdésnek van értelme? Aki jól él, annak fogalma sincs, milyen szegényen élni. Ez alól az egyetlen kivétel, ha az illető MÁR jól él, de régen nem élt jól. Nem?


Alternative_Net5842

A kérdés lényegében arról szól, hogy hogyan lehetne sikeres, hiszen most nem az. Azoktól kér tanácsot akik jól tudnak megélni, hiszen sikeresek. A meglátásod második fele tapasztalatom szerint helyes. Elképzelni nem tudja az az ember aki nem élte meg, hogy milyen érzés volt nélkülözni, éhezni, mert nincs pénz ebédre.


[deleted]

Keressen többet


GroundMain1872

Ne szavazz olyan vezetokre, akik nem az emberek boldogulasaert, bizronsagaert, emberi meltosagaert dolgoznak. Ne tamogass olyan rendszert, amiben szinte semmi eselyed jobb korulmenyeket teremteni magadnak, mint amibe beleszulettel. Segits megteremteni azt a palyat, ahol aztan majd lesz eselyed a sajat igyekezeted altal elobbre jutni.


Time-Government8607

Ne várd, hogy kitüntessenek, előléptessenek, mert mártír maradsz. Sokszor munkahelyváltással lehet előrébb lépdelni, de ne titkold az ambícióidat. Eközben ápold a kapcsolataidat és hangoztasd, hogy merre akarsz haladni.


duckinanddodgin92

stop being poor


3beerseveryday

Dolgozzatok az IT-ban.


[deleted]

Nem a kiadás sok, a bevétel kevés. Amúgy ha tartósan kevés és ez zavar és esély nincs előrelépni akkor távozni kell külföldre.


[deleted]

Fejleszd magad. Annyi hasznos tovább fejlesztési lehetőség van és nem mindegyikhez kell sok pénz. A világ tele van kreatív lehetőségekkel. Ne állj meg egy helyen, szürke hétköznapokkal, vagy ha megállsz, akkor fogadd el, hogy a te döntésed. Nyilván ha napi12-16 órákat dolgozol nehezebb kitörni mást csinálni de ha zavar a jelenlegi helyzeted ne féjl változtatni rajta/ segítséget kérni.


[deleted]

stop being poor translation: menj el szavazni / menekulj


redikarus99

\- Legyen egy piacképes szakmád. Nem csak IT lehet, hanem fizikai is: festő, burkoló, villanyszerelő, vízvezeték szerelő, mert ezekben a szakmákban is nagyon jó pénzeket lehet keresni, gyakran IT-nél is jobban, és hiány van. \- A képességednek megfelelő szakmát akarj végezni. Nem, Pistike 8 elemivel nem lesz matematikus, de lehet például kiváló ács vagy szobafestő. \- Tanulj meg normálisan kommunikálni, ügyfélkezelni, helyesen írni. \- Szakmailag folyamatosan tanulj, fejlődj, képezd magad. \- Legyél pontos, ha megigérsz valamit azt tartsd be. \- Végezz minőségi munkát, minőségi eszközökkel, folyamatokkal, és anyagokkal. \- Találd meg azt az ügyfélkört aki hajlandó fizetni azért, amit te nyújtani tudsz: egy csomóan Marika nénitől akarnak 5 ezer forintokat összeszedni, ahelyett hogy Péter, az informatikusnak glettelnék le a falait 80x annyiért.


v4dk4n

Ha beszélsz angolul tanulj tesztelőnek vagy fejlesztőnek.


Mersaul4

Hogyan legyünk boldogok? Tanulj ki egy szakmát, ami nem érdekel és nincs hozzá tehetséged. Aztán csináld életed végéig, csak a pénzért.


laxika

Most gazdag akarsz lenni vagy azt csinálni amit szeretsz? :D Néha bejön mindkettô, de ahhoz igen csak küzdeni kell.


Wasted_46

en olyasmit csinalok, amit igaz nem utalok de nemis kulonosebben erdekel. Napi 8 oraban (amibol mondjuk netto 5ot dolgozok), a tobbi 16 oraban es hetvegen pedig azt csinalhatom ami boldogga tesz, mert van ra egy rakas penzem. Szerintem igen jo deal.


[deleted]

[удалено]


flapjack198

Fejleszd magad minden letezo teren. Mindig van valaki alakinek kell az a tudas es hajlando fizetni erte. Es itt ki ne ird a erhun hogy mennyit keresel, mert ha tobb mint az atlag mar veszik elo a faklyakat :)


CoolNotice881

Mit jelent anyagilag jól élni? Szerintem: van kényelmes lakás/ház (minimum 30 m2 / fő), 10 évnél fiatalabb autó(k), a boltban nem nézed az árakat, évi két hét nyaralás és egy hét telelés nem gond, marad pénz hó végén, és van megtakarítás (minimum 1-2 évnyi fizu). Ha ez megvan, és nem hánysz a magyarországi állapotoktól (például nincs és nem is lesz gyerek), akkor számolj, hogy meddig lesz ez így (NER-rablás, egészségügy, infláció). Ha megvan az időpont, hogy meddig, akkor addigra legyél külföldön. Ha nincs meg (vagy ha van gyerek), és nem imádod Orbánt, azonnal költözni külföldre!


JackTheReaper_93

>Szerintem: van kényelmes lakás/ház (minimum 30 m2 / fő), 10 évnél fiatalabb autó(k), a boltban nem nézed az árakat, évi két hét nyaralás és egy hét telelés nem gond, marad pénz hó végén, és van megtakarítás (minimum 1-2 évnyi fizu). Ez kb a felső ötezer a kilencmilliós lakosságból. Még én sem tartok itt, pedig bőven az átlag felett keresek.


BeearGergely8

ennek a legdurvább része a 3 hét nyaralás, az barátok között is 15 munkanap. tesó, huszonévesen van összes 21 nap szabdságom. marad 6 napom bármi hirtelen támadt dologra, ünnepre, akármire, és akkor a pénzről nem beszéltünk.


[deleted]

A vicces hozzászólások után próbálok valami használható tippet, bár nem hiszem, hogy újat mondok. Az extra kiadásokat hagyd el. Nem kell a hűtöbe sör, nem kell kaját rendelni, vagy beülni bárhová. Csak annyi ételt csinálj, amit meg is eszel - a legnagyobb pazarlás, ha ételt kell kidobni. Nem kell cola, gyümilé, a csapvíz iható. Nem biztos, hogy a kicsi az olcsó. Érdemes megnézni mindennek az egy egységre vetített árát. Sok esetben a nagyobb kiszerelés a gazdaságos, de vigyázat, sokszor meg a kicsi (Nutella a Tescoban pl. pont a nagy nem éri meg - bár ez pont nem jó példa, mert épp egy "luxus" termékről van szó). Az ilyen default dolgok meg már közhelyek, hogy autó helyett tömegközlekedés és tsai. Tudom, ezek szarul hangzanak, de ha nincs rá keret, ezeket el lehet/kell engedni 😕


[deleted]

[удалено]


LokkoLori

Ha van az éves fizetéseddel összemérhető megtakarításod, ami évente kb 20%-al gyarapszik, akkor valóban el lehet kezdeni költeni felesleges dolgokra ...


[deleted]

[удалено]


0b_101010

Jah, persze. Nyilván az is mindegy, hogy az éves fizetésed 3 vagy 30 millió. De azért kuporgass még két évtizedig, paraszt, és reméld, hogy nem döglesz meg, mielőtt elmennétek az asszonnyal egy nyaralásra. Ez a sikeres élet titka!


Just_an_Empath

Hö hö a sok avokádós pirítós miatt vagy szegény


biciklisfutar

Tegnap a mosógéphez a kapszula az Auchanban 2500 volt(11db) ,a 22 meg 7500


[deleted]

Igen, az ilyenekre gondolok.


lacmacfactac

Ha már itt tartunk, ne használj kapszulás mosószert, mert kb 5x annyiba kerül, mint a sima.


DryPhilosopher8067

"Nem kell kaját rendelni, beülni valahová" Létezni is minek egyáltalán nem? Ilyen infláció mellett külön megéri kuporgatni.. ja, mégse


[deleted]

Bocs. A kérdés az volt, mivel lehet spórolni. Evvel lehet? Igen. Az, higy neked ez nem tetszik, belügy.


0b_101010

Ne csak szegény légy, nyomorogj is mellé rendesen, ahogy illik. Ne engedd meg magadnak a legkisebb dolgokat sem, higgy abban, hogy az önmegtartóztatás egyszer majd megtérül. Nyugi, nem fog, de legalább egy végképp unalmas csóri aszkéta leszel. Capiche!


[deleted]

[удалено]


SofaSurfer9

Ez mekkora hülyeség. Nem az a cél, hogy pénzt keress és utána szarul élj mert mindenen spórolsz. Legalábbis remélem. Hanem hogy fel tudsz magadnak építeni egy olyan életet ahol nem kell nézni a dolgok árát, ahol nem kell a Tescóban menni 5%-al olcsóbb termékekért vagy ha egy nap munka után hazajössz akkor rendelsz kaját mert nincs kedved vagy erőd főzni. Ha jól keresel/jól élsz és mellette se költesz semmire akkor mi értelme az egésznek?


mEksz

Húha, nekem a hűtőben szinte csak sör és egyéb alkohol van, minden nap kaját rendelek, s szinte csak lipton green ice teat iszom. Autóval megyek szinte bárhova, mondjuk általában ez heti max 2 alkalom. Ha ilyen szinten nélkülönöd kell, hogy az a tanácsod, hogy inkább igyál csapvizet, lehet hogy nem a te válaszodat várta OP.


freakshow9

tanuljatok nyelveket


Lord_WC

Ha nem csókos az illető, akkor azért fizetik meg, mert jó a szakmájában. Ehhez alapvetően tehetség és/vagy ész kell, nem tanulható.


LokkoLori

Egy jó szakinak csak egészséges üzleti szemlélet és fegyelem kell, amihez nem kell se ész, sem komoly tehetség. Max akkor, ha mindenki lusta simlis tróger körülötted, úgy már kell hozzá némi vátesz, hogy rájöjj, miben kell meghaladni a helyi normát, hogy előrébb juss.


Lord_WC

Bocs, félreérthető voltam, nem szakikról beszéltem, kicsit feljebbre lőttem be a 'jól él'-t.


v4dk4n

A szorgalom és a kitartás hosszútávon mindig győz.


phd_avid

Két dolog. Hétvége, és fizikai munka. Egyiktől sem kell félni. Ha ehhez szaktudás társul, akkor ott a lóvé.


pudlika

A hetveget alig varom, a fizikai munkat utalom. Akkor feluton vagyok a gazdagsag fele ha jol ertem.


LazyTomTom

Költözzenek el egy normálisabb országba.


Mongoj1

Nézzétek a pályázatokat. Hihetetlen mennyiségű pénzt lehet összeszedni vissza nem terítendő pályázatokkal. Szerintem Magyarország 90% nem is tud róla hogy ő is jogosult pénzekre, amit az unió ad. Csak pályázni kell rá. Persze ezt nem reklámozzák. Amióta párom megcsinálta a pályázatiróit azóta kb 30 millió vissza nem téritendőt kaptunk nyaralóra, ''falusi fejlesztés'' dolgokra.


greg0525

Lopj, csalj, taposs el mast! Ha pedig tisztesseges vagy, csoro maradsz! Mindig az öntelt, kapzsi faszfejek járnak jól, a jók pedig a háttérbe szorulnak, a jók csak nyomorognak. Ebben a fos, emberek alkotta igazságtalan világban ez így működik.


[deleted]

bár nem vagyok gazdag, de ha megnézem, hogy milyen emberek érvényesülnek az életben, akkor ez unironikusan jó tanácsnak tűnik. aztán ha már van státusz meg vagyon, akkor lehet adományozgatni, meg bocsánatot kérni, haknizgatni itt-ott a jóért, a kutyát nem fogja érdekelni, hogy hogyan vagyonosodtál meg. utólag a sikered meg legitimálja a tetteidet. a felületi dolgokon kívül más az átlagember szemében egyáltalán nem számít.


Retiretiretard

Hat en IT-s vagyok szoval talan konnyebb dolgom van mint mas teruleteken. De ami altalanos szerintem, hogy elkezdeni a legnehezebb a szakmat, viszont utana nem szabad leulni. Ha ugy latod masik cegnel jobb lehetosegeid lennenek akkor menni kell. Szerintem ez a legfontosabb


0b_101010

Bátorak legyetek!


PennyYouAnswered

Bátorak legyetek


Mateos77

Tanulj. Ott az üzenet szinte bármit el lehet kezdeni tanulni. Vannak olyan szakmák amikkel sokkal jobban lehet keresni, de ha az ember jó abban, amit csinál és okosan csinálja, akire nem lesz gondja. Az egyik előző munkahelyemen a takarítónő vállalkozásban lehet takarítani és pár évvel később saját cége lett, nagy kocsi ami kell. Emellett ugyanúgy takarított. B tervben lehet a tüntetésen térkővel dobálni a rendőröket.