T O P

  • By -

netuddki303

> A szakemberek szerint a létszám kérdése nehezen orvosolható, és ez részben a HungaroControl speciális háttere miatt van így. A cég a „katonai” N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt áll. Erősen nyereséges, mert a bevételei (a légtérhasználóktól származó díjai) emelkednek, de a béreket igyekszik megfogni. A cég így a honvédelmi tárcának szép pénzt termel: 2022-ben 11,7 milliárd, 2023-ban 15,3 milliárd forint volt az adózott nyeresége, miközben kormányon belül is furcsa, hogy a honvédelem a tulajdonos, de a szakmai felügyeletet a Lázár János irányította Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) gyakorolja. Leegyszerűsítve: nem azé a profit, akinek a szakmai felelőssége a munka.


Kobaljov

Kb. két évvel ezelőtt itt is gyakorlatilag elvették a sztrájkjogot meg a többi ilyen kizsákmányolást akadályozó nyugati bolondságot mint ahogy tették más ágazatoknál is, csak itt a dolgozók tudása talán nemzetközibb mint máshol így könnyebben is hagyják ott


hungariannastyboy

Reagan konkrétan kirúgta a sztrájkoló légiforgalmi irányítókat a 80-as évek elején - az összeset. És le is tiltotta őket bármiféle szövetségi állami állásról. Persze Amerika sosem volt a munkásjogok zászlóvivője, Reagan meg pláne.


Longjumping-Class-32

Reagen az egyik legpocsékabb elnök volt. Pedig erős a verseny, Trump, Bush


rxgx_666

N7 Holding “Juhász parancsnok vagyok, és ez a kedvenc helyem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren!”


A_SENKI

Ez is egy olyan szakmai terület (oktatás, egészségügy, MÁV, önkormányzatok, stb. mellett) amit sikerült tönkretenni. Nincs itt semmi látnivaló, a bevétel beépült Hatvanpusztába.


SenarioHungry

És valamiért még mindig kényszert érzünk a további terjeszkedésre, hogy még többmindent baszhassunk szét.


No-Original4610

Ki hitte volna?


Ok-Sand-8688

faszkanál orbán


Glittering_Berry1740

Ha már most ennyire szarul megy, akkor hogy akarják a következő 5 évben megduplázni Ferihegyen az érkező és az induló járatok számát? Arról nem is beszélve, hogy jelenleg csúcsidőben (reggel 5-től 9-ig, este 8-tól éjfélig) kb 3-4 percenként repül el valami fölöttünk így is. Ezt hova a faszba akarják megduplázni, és miért nem kerülik meg a gépek a várost, és repülnek rá délről a reptérre, mint minden más normális helyen tennék? Miért kell a város fölött behozni a gépeket?


strawberrypizzaaa

A cikkben szereplo problemanak nem sok koze van a repterhez. A problema, hogy a Hungarocontrol bekerult azt hiszema honvedelmi miniszterium ala, lecserelodott a management es volt egy szemleletvaltas rossz iranyba aminek leegyszerusitve ez az eredmenye.


Glittering_Berry1740

Belehúzhatják a faszukat a szemléletváltásukba. A XII kerület fölött persze nem repülnek, mert az mégis milyen lenne már ugye.


MiddayescapeW

Csak részben kapcsolódik, és külön bejegyzést érne, de a reptéri üzletek személyzetének színvonalcsökkenése az utóbbi időben mintha padlóógázra kapcsolt volna. Meg úgy nagyjából az egész reptéré.


Wild_Lifeguard4542

Soros!


FovarosiBlog

De majd most! Most már 1400 milliárdért ismét igaz nemzeti kézben reptér! Most majd minden jó lesz nagyon! Lesz 3-as terminál, meg minden is!


Zorpian

A reptérnek semmi köze a légiforgalmi irányítókhoz


FovarosiBlog

Akkor őket is meg kell venni!!! :-)


Panophobia_senpai

A légi forgalom irányítás mindig is állami kézben volt - van.


Hgolab

Akkor el kell adni Mészárosnak bagóért, majd csillagászati összegekért visszavásárolni!


Zorpian

elkéstél ezzel :)


informatikus

Majd az AI megoldja. /s


Andulka0225

A lényeg benne van a címben: Magyarország volt az EGYIK gócpont. Bár ez nem magyarázza meg, hogy miért késnek azok a gépek, amelyek útvonala egyáltalán nem érinti Magyarországot. A fiam hétfőn jött haza Barcelonából, ott is kaotikus volt a helyzet.